Aktualitások



Sikeresen zárult Egyesületünk három nagy európai uniós projektjének fenntartási időszaka is.

Mindhárom projektünk pozitív visszajelzéseket kapott munkatársaink, bevont szakembereink és a célcsoport részéről egyaránt.

Az Egyetemes egészség elnevezésű projektünkben olyan tevékenységek megvalósítását tűztük ki célul, amelyek segítségével fel tudtuk hívni a Hajdú-Bihar megyében élő 18-30 év közötti fiatal felnőttek figyelmét az egészséget károsító magatartásformák veszélyeire és következményeire, valamint problémamegoldási stratégiákat és alternatívákat mutattunk nekik. A projekt során biciklis és gyalogos túrákat, egyetemi előadássorozatot, filmvetítéseket és táborokat szerveztünk a célcsoport számára.

Egyetemes nevelés c. projektünk során óvodáskorú, valamint általános- és középiskolás gyermekek számára valósítottunk meg különböző foglalkozásokat. Az egyes tevékenységek célja volt, hogy elősegítse a gyermekek személyiségfejlődését, képességeik kibontakozását, valamint segítsen a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára döntésük meghozatalában. A programok során szakköröket, témaheteket, témanapokat, valamint táborokat szerveztünk a fiatalok számára.

Harmadik nagy projektünk az Egyetemes tehetség címet viselte. Tevékenységeink három nagy cél köré csoportosultak. Elsődleges cél volt Egyesületünk munkatársainak, szakembereinek a tehetséggondozás, tehetségsegítés területén már meglévő elméleti ismereteinek és gyakorlati készségeinek továbbfejlesztése. Második célként mutatkozott, hogy Egyesületünk tehetségponttá válhasson, és ezáltal a tehetségsegítést szervezett keretek között végezhessük. Harmadik célként mutatkozott, hogy a Hajdú-Bihar megyében tanuló, elsődlegesen 11-12. osztályos tanulók pályaorientációját és továbbtanulási törekvéseit segíthessük különböző tréningek, tanácsadások, kiscsoportos foglalkozások által.










Tokaj Hegyaljai
2020-08-06 - 10:10:23
A Debreceni BorOskola berettyóujfalui csoportja szakmai tanulmányi út keretében meglátogatta a Bodrogkeresztúron működő Borecet Műveket.
Részletek


Durkó Mátyás Emlékkonferencia
2020-07-22 - 13:15:13
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az idén 7. alkalommal megrendezésre kerülő Durkó Mátyás Emlékkonferenciára.
Részletek


Közösségfejlesztés gyakorlata címmel továbbképzés indul!
2020-07-13 - 15:21:27
Képzési csoportok folyamatosan indulnak, min. 12 fő résztvevő esetén.
Részletek












KultúrÁsz Közhasznú Egyesület - 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
info@kulturasz.hu
Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: E-000091/2014