Nyomtatóbarát verzióPrint Töltse le az oldalt PDF-ben!PDF
Szerkesztői előszó
DOI SZÁM:

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 2012-ben indítja útjára kötetsorozatát „Civil dimenziók” címen. A kötetsorozat célja a civil szervezetekkel és a nonprofit léttel kapcsolatos minél több dimenzió, azaz általános és sajátos jellemző, valamint megközelítésmód bemutatása. Történhet mindez monográfiák, elméleti és empirikus kutatásokra épülő tanulmányok, esettanulmányok, jó gyakorlatok, recenziók, összefoglalók, ismertetők stb. keretében.

A „Civil dimenziók” sorozat 1. kötete a KultúrÁsz Közhasznú Egyesületnek egy 2012. évi regionális kutatását mutatja be „Civil szervezetek humán erőforrása” címen. A kutatási projekt a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület, a „ Civil szféra humánerőforrás kapacitásának szerepe a vidékfejlesztésben” című, 2513/2012/NAKVI. számú projektje keretében valósult meg. A kutatás célja, hogy rávilágítsunk a civil szervezeteknek – és közöttük a felnőttképző civil szervezeteknek – a vidékfejlesztésben betöltött szerepére, a társadalmi és gazdasági fejlődést elősegítő tevékenységeikre.

A kötet két nagyobb tartalmi egységre tagozódik. Az első tartalmi egységben a kutatás összefoglaló tanulmányait olvashatjuk. Az első tanulmány mutatja be a nemzetközi és hazai nonprofit szférával kapcsolatos főbb elméleteket, különös tekintettel a foglalkoztatási szerep vizsgálatára. Ezt követően Magyarország gazdasági és társadalmi jellemzőit párhuzamba állítjuk a civil szféra főbb jellemzőivel, és ezek összehasonlítását Gazdasági Fejlettségi Index és Civil Fejlettségi Index kialakításával, és eredményeik alapján régiósorrendek felállításával végezzük el. A kötet harmadik tanulmányában az empirikus kutatásaink főbb eredményeit mutatjuk be: az Észak-Alföldi régió akkreditált felnőttképző civil szervezeteinek speciális szempontok mentén szűkített mintájának statisztikai helyzetképét vázoljuk fel, majd ennek eredményei alapján tovább szűkített, 31 szervezetre vonatkozó mintán mélyinterjúk alapján vizsgáljuk a szektor humánerőforrás gazdálkodásának főbb jellemzőit. Vizsgáljuk, hogy hogyan működik a szervezetek munkatársainak toborzása, kiválasztása, motiválása, és a civil szervezetek sajátos humánerőforrás területei, mint a tagok bevonása, az önkéntesek foglalkoztatása és a gyakornoki rendszerek.

A kötet második egységében a kutatásban résztvevő hat junior kutató mentortanára segítségével mutat be egy-egy kiemelkedő, hozzá közelebb álló szervezetet a készített mélyinterjúk és a szervezet dokumentumai, honlapja alapján. Ezek az esettanulmányok egyben ún. jó gyakorlatként járulnak hozzá a szektor humánerőforrás gazdálkodásáról kialakított képhez. A kutatási folyamatnak a további hozadéka, hogy senior és junior kutatók együttműködésében valósult meg, és mindezzel a kutatói utánpótlás neveléséhez járul hozzá.



[Vissza a tartalomjegyzékhez]