Nyomtatóbarát verzióPrint Töltse le az oldalt PDF-ben!PDF
Deák Orsolya: Esettanulmány az Útirány Egyesületről
DOI SZÁM:

I. A szervezet múltja

Az Útirány Egyesület a Munkaerő-piaci Esélyegyenlőségért 2007 januárjában alakult. Az egyesület célja, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő személyek számára tanácsadó és fejlesztő feladatokat lásson el, képzési és foglalkoztatási programokat szervezzen. További cél, hogy támogassa azon szervezetek létrejöttét és tevékenységét, akik e réteg érdekeinek képviseletét, foglalkoztatásba vonását vállalják.

Az egyesület kiemelkedően közhasznú szervezet, székhelye Debrecenben található, de poroszlói telephellyel is rendelkezik.

A szervezet célcsoportja főképp a pályakezdők, munkanélküliek, álláskeresők, és nonprofit szerveztek.

II. A szervezet jelene

A szervezet küldetése a diplomás, szakmailag felkészült, nyelveket beszélő munkavállalók elvándorlásának a csökkentése. Ennek érdekében különböző pályázati forrásokat felhasználva végzik tevékenységüket.

Céljuk még az érdeklődésnek megfelelő szakmai irány elérése az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, és a speciális fejlesztést igénylők körében, ezzel fejlesztve régiónk foglalkoztatását.

Céljaikat, projektjeiket hazai és külföldi partnerekkel közösen igyekeznek megvalósítani eredményes tréningekkel, szakmai műhelyekkel, rendezvényekkel és konferenciákkal.

Az Útirány Egyesület tevékenységeivel segíti az álláskeresőket, hogy megismerjék a munka világát, valamint segít nekik elhelyezkedni a nyílt munkaerő-piacon.

III. A szervezet humánerőforrás sajátosságai

Az egyesület 2009-ben vette fel az első főállású munkatársat. Akkor indítottak egy TÁMOP-os programot: ez a 3.3.5 Tanoda program volt. A további munkatársak foglalkoztatására, bérük, járulékaik finanszírozására szintén pályázati forrásból került sor. A szervezet kizárólag ilyen forrásokból működik. Jelenleg 9 főállású munkatársuk van, és még 6-7 óraadó tanár dolgozik a szervezet projektjeiben.

A pályázatok lezárása után az egyesület nem tudja 100%-ban megtartani a munkatársakat, viszont van egy stabil gárda, akik a pályázatok lezárása után is együtt dolgoznak. Az ő bérezésüket egyéb szolgáltatások nyújtásával biztosítják.

Akiket nem tudnak megtartani, azoknak a szervezet segít az elhelyezkedésben, ugyanis az egyesület céljai között is szerepel a munkaerő-piacra való visszatérés segítése.

Az egyesület foglalkoztatottjai között van hátrányos helyzetű kolléga is; ő a poroszlói telephelyen dolgozik, alacsony iskolai végzettségű, 55 év feletti és a roma etnikai kisebbség tagja.

A szervezeten belül a munkatársi állomány számbeli változásainak főbb okai: a szervezet anyagi, gazdálkodási helyzetében beállt változások (a pályázati forrásoktól függően), a szervezeten belüli konfliktusok, nézetkülönbségek, és az, hogy Poroszlón nehéz helybeli kollégát találni.

A munkatársak közül 2 fő felsőoktatási keretek között, 5 fő pedig hosszabb-rövidebb tanfolyamokon szerzett nonprofit szakmai képesítést. Ezeket az ismereteket munkájuk során jól tudják hasznosítani.

Összességében elmondható, hogy a szervezet humánerőforrás ellátottsága elegendő, és a finanszírozáshoz szükséges források is biztosítottak. A kutatás hónapjában (2012. november) is bővült a munkatársak köre: két új kolléganőt tudott felvenni az egyesület, mivel több pályázatuk is fut egyszerre.

IV. A szervezetben megvalósuló önkéntes tevékenység jellemzése

A szervezet szerepel az önkéntesek nyilvántartásban (2005. évi LXXXVIII tv.). Ezt azért érezték szükségesnek, mert többen jelezték a munkatársak felé, hogy szeretnének hozzájuk menni önkéntesnek. Az egyesület több éve jár rendszeresen a Hegyalja fesztiválra, és ott programjaik népszerűek a fiatalok körében. Jártak még több fesztiválon, például a Szigeten, a Campuson. Összességében elég sok olyan fesztiválon és rendezvényen vettek részt, ahová szívesen jöttek a fiatalok, illetve Poroszlón is olyan programokat valósítanak meg, ahol a célcsoport a 16 és 25 év közötti.

Az önkéntesek toborzásában, kiválasztásában segíti őket, hogy az egyesület kapcsolatban áll a Debreceni Egyetemmel, onnan jönnek hallgatók gyakorlatra, illetve önkénteskedni is. Az egyetemen túl a korábbi programok célcsoportjából kerül ki a több önkéntes. Az egyetemről ajánlani szokták az önkénteseket, és gyakori, hogy ismerősök kerülnek a szervezethez. 

Az önkéntes munkáját széleskörű feladatokra tudják igénybe venni, ilyenek pl. a szervezet működtetésével, adminisztrációjával kapcsolatos feladatok, a forrásteremtés és elosztás (pályázatírás, projekt-menedzsment), szórólapozás, kérdőívezés, kortárs csoportok segítése, programok lebonyolítása. Az önkéntesek motiválására a fesztiválokon való részvétel az egyik legeredményesebb eszköz, amit a szervezet alkalmaz. A szervezet történetében arra is volt példa, hogy egy korábbi önkéntest megbízási szerződéssel tudtak alkalmazni.

A szervezet elnöke szerint az önkéntesek alkalmazásának mindenképp nagy előnye, hogy leveszi a terhek egy részét a kollégák válláról, és segítik az egyesület a megújulását is. Új szemléletmódot hoznak, közelebb állnak a fiatalokhoz a korcsoportjuk miatt, és ez jelentős előny. Hátrányként említhető azonban, hogy egy-két kollégát leköt az önkéntesek koordinálása, betanítsa. Azért is jó, hogyha minél több ideig vannak az önkéntesek az egyesületnél, mert akkor nem kell mindig újrakezdeni ezt a folyamatot. Hogyha az önkéntesek hosszabb ideig vannak a szervezetnél, van idejük beletanulni az ott folyó munkába, és több feladatot tudnak rájuk bízni.

V. A szervezet szerepe és hozzájárulása a térség társadalmi-gazdasági fejlődéséhez

A szervezet nagy arányban foglalkoztatási programokat valósít meg. Volt olyan programjuk, ahol a munkatapasztalat megszerzésére, illetve képzésre vontak be célcsoportot. Néhányan el is tudtak helyezkedni közülük. Egy részük azon a területen, amelyen a munkatapasztalat szerzésen volt, másik részük annál a cégnél tudott maradni, ahol a munkatapasztalatát megszerezte, és volt olyan, aki más területen, vagy más foglalkoztatónál helyezkedett el.

Az egyesület, részben a célcsoportja és alaptevékenysége, részben pedig az idáig megvalósított projektjei révén az egész térség fejlődését nagyban elősegíti. A különböző célcsoportok bekapcsolása a munka világába hozzájárul ahhoz, hogy a területen élő egyének, és családok életminősége javuljon, továbbá a szervezet segít megtalálni a kapcsolatot a munkáltatók és a munkavállalók között. Noha egy 2007-ben alakult szervezetről van szó, ez az egyesület működésének 5 éve alatt kimagaslóan sokat tett a környék társadalmi-gazdasági előbbre lépéséért.

VI. Az interjú során szerzett személyes benyomások, tapasztalatok

Az interjú megszervezése során a szervezet munkatársai segítőkészek voltak. Az interjú jó hangulatban zajlott, és a szervezet elnöke készségesen válaszolt a kérdéseimre. Példaértékű, hogy egy néhány éve indult civil szervezet megfelelő szakemberekkel és elhivatottsággal milyen erős szervezetté válhat. Külön kiemelést érdemel az összeszokott, régóta együtt dolgozó csapat, akikre a szervezet elnöke is büszke, és akiknek a szervezet olajozott működése köszönhető.

Az Útirány Egyesület székhelye

szekhely.jpg

Felhasznált források:

Az egyesület honlapja: http://www.utiranyegyesulet.hu/

Személyes interjú

Elérhetőségek:
Székhely: 4030 Debrecen, Szablya u. 11.
Debreceni iroda: 4028 Debrecen, Kassai út 129 f/9.
Telefonszám: 52-541-378
Poroszlói iroda: 3388 Poroszló, Petőfi út 23.
Telefonszám: 36-353-262
E-mail: info@utiranyegyesulet.hu
Web: http://www.utiranyegyesulet.hu/
Vezető neve: Tóth Péter




[Vissza a tartalomjegyzékhez]