Aktualitások



Durkó Mátyás Konferencia ONline

2020. szeptember 3-4-én kerül megszervezésre a Durkó Mátyás emlékkonferencia, amelynek fő témája idén a „Hálózatok a művelődés és felnőttképzés világában”.

A konferencia minden páros évben kerül megszervezésre Debrecenben, idén már hetedik alkalommal biztosít szakmai találkozási lehetőséget a közművelődés, kultúra, valamint képzések, felnőttképzések területén dolgozó tudományos és gyakorlati szakemberek számára. Az eddigiektől eltérően idén a konferencia az online térben kerül megszervezésre tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre.

A konferencia két napján az érdeklődők online köszöntőket és plenáris videóelőadásokat hallgathatnak. A minden konferencia során a közművelődés és felnőttképzés terén kiemelkedő életműért kiosztásra kerülő Durkó-díj is online üzenetben kerül bejelentésre. Emellett a résztvevők becsatlakozhatnak interaktív online szekcióülésekbe is. A konferencia résztvevői szekcióelőadások helyett ezalkalommal e-poszterekkel készülnek, amelyeket a szervezők négy összevont poszterszekcióba sorolva tesznek közzé. A szekcióüléseken pedig így már nem előadások zajlanak, hanem az adott szekciótémakörben elhelyezett poszterek kapcsán lehet a poszterek készítőitől kérdezni, hozzájuk hozzászólásokat intézni. A szekcióülések négy szekciósávban valósulnak meg, így a résztvevők akár az összes szekcióülésbe be tudnak kapcsolódni érdeklődésüknek megfelelően. A plenáris videóelőadások és az e-poszterek bárki számára megtekinthetők a konferencia hivatalos honlapján.

A konferencia főszervezője a Debreceni Egyetem BTK NMI Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke. Társszervezőként működik együtt a Nemzeti Művelődési Intézet; a Magyar Tudományos Akadémia PTB Andragógiai Albizottsága; a Magyar Tudományos Akadémia DAB Művelődéstudományi Albizottsága; a Művelődéstudományi és Andragógiai Szakbizottság, valamint a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület.

A rendezvény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a konferencia költségei a Művelődő Közösségek Nyugat-Magyarországon című, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítószámú projekt keretében kerülnek finanszírozásra.

A konferenciáról további információk a www.durkokonferencia.hu oldalon olvashatók.



















KultúrÁsz Közhasznú Egyesület - 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
info@kulturasz.hu
Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: E-000091/2014