Projektek



Tudományos tehetséggondozás a KultúrÁsz Egyesületben

Egyesületünk tehetséggondozó projektje

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület „Tudományos tehetséggondozás a KultúrÁsz Egyesületben” címmel pályázatot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” pályázati kategóriában, melynek fő célja a fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása.

Egyesületünk a projekt keretében egy tudományos tehetséggondozó műhelyt hoz létre a Debreceni Egyetem andragógia szakos hallgatói számára, melynek keretei között a közös munka eredményeképpen prezentációk, publikációk és közösségi kapcsolatok jönnek létre. A projekt megvalósítási időszaka 2016. január 1-jén kezdődött és 2016. június 30-ig tart.

Ez idő alatt egy 4 részből álló műhelymunka és a Durkó Emlékkonferenciát megelőző gyakorló szeminárium kerül megszervezésre. A projekt célja a fiatal tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő tevékenységek szervezése, a tudományterületek népszerűsítése, a sikeres előadói szereplések, valamint a diáktudományos tevékenység támogatása. További cél a segítségnyújtás a résztvevői kutatásokban való továbblépéshez és szakmai kibontakozáshoz.

A projekt eredményeképpen a műhelymunkában résztvevő hallgatók lehetőséget kapnak a 2016 nyarán megrendezésre kerülő Durkó Mátyás Emlékkonferencia keretében kutatási eredményeik bemutatására, valamint egy online kötet segítségével tanulmányaik publikálására.

A támogatás forrása: Nemzeti Tehetség Program

A támogatás időszaka: 2016. január 01 – június 30.

A projekt azonosítószáma: NTP-FTH-15-0004


Szakmai beszámoló itt!



















KultúrÁsz Közhasznú Egyesület - 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
info@kulturasz.hu
Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: E-000091/2014