Projektek



Felnőttképzési jó gyakorlatok nyomában a KultúrÁsz Egyesület

Felnőttoktatási munkatársak mobilitása, Erasmus+

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület „Felnőttképzési jó gyakorlatok nyomában a KultúrÁsz Egyesület” címmel pályázatot nyert az Európai Unió Erasmus+ programjának Felnőttoktatási munkatársak mobilitása pályázattípusán, melynek célja az oktatásban, képzésben és ifjúsági területen dolgozók szakmai fejlődésének támogatása a tanítás, képzés és ifjúsági munka minőségének fejlesztése és megoldása érdekében.  

A projekt megvalósítási időszaka 2015. június 1-jén kezdődött és 2017. május 31-ig tart. Ez idő alatt Egyesületünk munkatársai három szakmai tanulmányúton vesznek részt (Románia, Franciaország, Skócia), melyek célja, hogy megismerjék más országok oktatásának és felnőttképzésének főbb jellemzőit, a fogadóintézmények felnőttképzési tevékenységét és adaptálható jó gyakorlatait. A szakmai tanulmányutak kiemelt célja, hogy a meglátogatott országokban az elektronikus felnőttképzési szolgáltatások rendszerét és az online tananyag kidolgozás lehetőségeit, módszereit megismerjük, és tapasztalatcsere valósuljon meg ezen a területen. A szakmai tanulmányutak továbbá kiterjednek az országok kulturális (építészet, hagyományok, környezeti értékek, életminőség) megismerésére is, ezzel járulva hozzá a kulturális sokszínűség megismeréséhez és megéléséhez.

Projektünk eredményeként bővül a nemzetközi együttműködőink köre, a tapasztalatcsere által továbbfejlődik felnőttképzési szakmai munkák minősége, eredményessége. Felnőttoktatóink elkötelezettsége, szakmai ambíciója és motivációja megerősödik.

A tanulmányutakon szerzett tapasztalatokat és eredményeket széles célcsoport körében (oktatóink, oktatási szakemberek, felnőtt tanulóink, hazai partnereink, szakmai szervezetek) terjesztjük a szakmai beszámolók által. A projekt eredménykommunikációját műhelybeszélgetések, honlapok, publikációk, oktatási konferenciák, nyomtatott kiadványok keretében biztosítjuk.

A projekt összefoglalója magyar és angol nyelven elérhető itt.

A külföldi szakmai tanulmányutak beszámolója és tapasztalatai: 

1. Romániai szakmai tanulmányút beszámolója elérhető itt

2. Franciaország szakmai tanulmányút beszámolója elérhető itt.

3. Skócia szakmai tanulmányút beszámolója elérhető itt.







Sárospataki közösségekhez látogattunk
2018-11-15 - 11:11:16
Az eddigi évek gyakorlatát követve újra Sárospatakon jártunk. Az aktív nyugdíjas korosztály számára ismeretterjesztő előadást, a bort kedvelő fiataloknak pedig interaktív borkóstolót szerveztünk.
Részletek


\"Mi leszek ha nagy leszek...\"
2018-11-13 - 14:33:22
A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumban együtt dolgoztunk és gondolkodtunk fiatalokkal szakmákról, továbbtanulási szándékukról, pályaérdeklődésükről, jövőképükről.
Részletek


Tanulási Fesztivál 2018 - videó
2018-10-18 - 14:28:51
Az október elején tartott 5 napos Tanulási Fesztiválra ismét nagy létszámban látogattak el, hisz közel 1000 résztvevő vett részt változatos programjainkon.
Részletek












KultúrÁsz Közhasznú Egyesület - 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
info@kulturasz.hu
Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: E-000091/2014